Who am I? - IV. Alkohol

  Egy utolsó pillantás a tükörbe. Ritka pillanatok egyike, hogy a fiú elégedett volt a kinézetével. Jin még egyszer utoljára ellenőrizte, hogy bezárták-e a szobaajtót, majd elindultak lefelé.
- Hova megyünk? –kérdezte a fiú.
- Már mondtam –felelte Seokjin.- Inni.
- De úgy értem helyileg hova? –csapott a homlokára Suga.- Komolyan Seokjin, egy zseni vagy én mondom, de néha olyan buta tudsz lenni, hogy esküszöm, el se hiszem.
- Majd meglátod –kacsintott az idősebb.

  A fiú látásból már ismerte Seokjin barátait, szobatársa ugyanis rengeteg közös képpel plakátolta ki a szoba rá eső részének falát. A nevüket is tudta, hála az idősebb soha be nem álló szájának, és amig Jin készülődött megpróbálta a hallott jellemzések alapján a neveket az arcokhoz társítani. Kíváncsi volt, vajon mennyire járt sikerrel. Hirtelen eszébe jutott valami.
- Seokjin! Van egy olyan érzésem, hogy a gorilláim nem fogják hagyni, hogy alkoholt adjatok nekem. Lehet, hogy jobb lenne, ha mégse mennék.
- Jó próbálkozás –nevetett fel.- Aggodalomra semmi ok! Nam és én kicsit közbenjártunk érted az igazgatónál, és egészen véletlenül ma fontos értekezletet tartanak a tanári karral, ahová az őrséged is szívélyesen meg lett hívva. Úgyhogy 11-re vissza kell érnünk a szobába és akkor nem lesz gond.
  A fiú erre nem tudott mit mondani. Tudta, hogy meg kéne köszönnie mindazt, amit társa tett és tesz is érte, de valahogy ez a szó képtelen volt elhagyni ajkait. Szerencséjére épp akkor érkeztek meg a találkozó helyére. Ugyanannál a padnál voltak, ahol ismeretségük legelején a fiú felpofozta Seokjint. Ők érkeztek utolsónak.
- Sziasztok –köszönt Seokjin, mire négy szempár szegeződött rájuk. Seongki szinte érezte, ahogy próbálják első pillantás alapján analizálni és, mintha valami bizonytalanság is lett volna a rá irányuló tekintetekben. „Minden bizonnyal Seokjin mesélt már rólam és most nem tudják, hogyan viselkedjenek velem.”
  Egy magas, raszta hajú fiú volt az, aki végül megmozdult, napszemüvegét levéve lépett oda a fiúhoz, s kezet nyújtott neki.
- Namjoon vagyok, örülök, hogy megismerhetlek –mosolygott a fiúra. „Egyből egy”-gondolta Seongki.
- Suga –vetette oda, majd Seokjin lesújtó pillantására nagyot sóhajtott, s elfogadta a neki nyújtott kezet. Namjoon meghökkenve pillantott Jinre, aki csak bólintott egyet, mire a raszta visszatette napszemüvegét és mosolyogva fogott bele a többiek bemutatásába.
  „Szóval a vigyorgó törpe, Jimin, ezt is jól gondoltam. Igen te vagy a „hadd legyek a reményed” Hoseok akkor eddig háromból három ééés pacsit nekem, mert csak egy maradt, egy névvel és az nem más, mint Taehyung. De ez mégis mit csinál?” –szinte még ideje sem volt végiggondolni, amikor a fiú nekifutásból becsapódott és elkezdte ölelgetni. Hirtelen lefagyott.
- Taehyung, hát nem megmondtam neked, hogy csak bemutatkozol és kezet fogsz? Nem ugorhatsz rá mindig mindenkire, nem mindenki viseli jól a közelségedet! –hallatszott Seokjin dorgálása. „Olyan, mint egy anyuka” -gondolta a fiú, majd hirtelen teljes erejéből ellökte az őt ölelőt, aki így a földön landolt.
- Seongki, neked pedig nem kéne minden helyzetet a lehető legagresszívebben lereagálni –intézte most a fiúhoz szavait az idősebb.
- Bocsánat anyu, többet nem fordul elő –tette fel megadóan kezeit nevetve. Mikor tudatosult benne, mit is csinál, azonnal lerakta kezeit és szúrós szemmel nézett körbe.
- Bírom ezt a srácot –mondta Jimin, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Na, akkor iszunk is, vagy mi lesz? -türelmetlenkedett Hoseok.
   Alighogy feltette a kérdést, Jimin már el is kezdte osztogatni az italos dobozokat egy szatyorból, mely eddig valószínűleg a pad alatt rejtőzött.
- Nem kösz, nekem inkább a sojut dobd ide -nyújtotta ki kezét Namjoon.
  A fiú kezdte kellemetlenül érezni magát. Nemcsak azért, mert ezelőtt még soha nem ivott alkoholt, hanem leginkább amiatt, hogy fogalma sem volt arról, hogy a többiek mit is isznak. Seokjin észre vehette a fiú zavarát, mert odahajolt és halkan, nem mintha a többiek figyeltek volna, mindenki el volt foglalva a mielőbbi alkohol szerzéssel, rákérdezett.
- Mi a baj? -szokás szerint nem kapott választ, így hát tovább kérdezgette.- Meggondoltad magad? Mégse akarsz inni? -bár a fiú sóvárgó tekintetét elnézve nem hitte, hogy jó irányba halad a gondolatmenete. Majd hirtelen beugrott. Hiszen a fiú eddig soha, semmilyen formában nem élt társasági életet és eddig a legtöbb számukra, átlag, hétköznapi emberek számára megszokott dolog a fiúnak teljesen új és ismeretlen volt.- Tessék -adta oda saját italát a fiúnak, majd odasúgta.- Ez sör. Nem túl erős, de kezdésnek pont elég lesz.
  „Hite” -olvasta a fiú a feliratot a dobozon. Tetszett neki a név. Rövid volt, és egyszerű. Remélte a tartalma is kedvére való lesz. Lassan emelte szájához a dobozt és hagyta, hogy a kis lyukon át szájába folyjon a hideg ital. Nem volt valami jó íze, de azért nagy nehézségek árán sikerült nem kiköpnie. Húzott még egy nagyot belőle, hátha jobb lesz, de a kesernyés íz semmit nem változott.
- Na, milyen? -érdeklődött Seokjin.
- Iható -hangzott az egykedvű, tömör válasz.
  Először lassan próbált inni, de amikor látta, hogy a többiek már bontják a következő dobozt, megfelelni akarása győzött óvatoskodása fölött és megpróbált annyit inni egyszerre, amennyit csak bírt. Már a második doboz felénél járhatott, amikor kezdte furcsán érezni magát. Egyre kevésbé zavarták a többiek és, mintha egyre jobban kedvelt volna mindent a világban. Valamint elkezdett egy kicsit szédülni. Tetszett neki ez az állapot. Nagyon tetszett neki. Végre úgy érezte, hogy ő is normális, sikerült levetkőznie a gátlásait, amik józanul a magány fogságában tartották a fiút. Ennek tudatában egyre többet és többet akart, mind az italból, mind pedig az érzésből, amely egész testét-lelkét átjárta.
- Azta, te aztán tudsz inni! -Namjoon még a napszemüvegét is levette, ezzel is prezentálva csodálkozását.- És komolyan, most iszol alkoholt életedben először?
- Aha -vigyorgot a fiú, hiszen ha jól értette, tulajdonképpen megdicsérték. Furcsa, de most jól érezte magát anélkül is, hogy bunkó álarca alá rejtette volna érzéseit. Teljesen ellazult, minden kényelmes volt és úgy érezte, most egyáltalán nem tudja meghatni semmi.
- Jól érzed magad? -kérdezte fülig érő mosollyal Hoseok.- Jössz máskor is?
- Hogyne -húzta szélesebbre a mosolyát Seongki.
- Izééé… Suga hyung! -szólalt meg Jimin is.
- Mi van?
- Taehyung nagyon szeretne megölelni, amiért azt mondtad, hogy kedvelsz minket és már alig bírom lefogni -és valóban, ahogy a fiú oda fordította a tekintetét meglepetten tapasztalta, hogy a törpe rajta ül a másikon, miközben hátra csavarja a kezét.
- Jól van, legyen -sóhajtott egyet a fiú. Úgy gondolta, ez egy remek teszt lehet jelenlegi állapota felmérésére. Ha el tudja viselni a szinte teljesen idegen fiú érintését, akkor megtalálta a megoldást.
  Mire a gondolatmenet végére ért, már érezte is a testéhez csapódó másik testet. Taehyung szinte csüngött rajta. Karjait a nyaka köré fonta, lábai pedig a dereka körül találtak helyet maguknak. „Olyan, mint egy majom” -nevetett magában a fiú. Majd hirtelen ledermedt.
- Taetae azt hiszem ideje elengedned a hyungodat -hallotta valahonnan távolról Jin hangját, de ahhoz túlságosan is máshol járt, hogy fel tudja fogni a szavakat. Szinte sokként érte az érzés, hogy amig egy másik test teljesen szorosan az övéhez simult, nem az jutott először eszébe, hogy minél messzebb kerüljön tőle, hanem valami, akármi más. Ez nagyon nagy dolog volt számára.
- No para csak adjatok még egy sört -nevette el magát az aggódó tekintetek láttán.
- Nem lesz sok? -kérdezte Seokjin.
- Nem egy csecsemő vagyok, tudok vigyázni magamra! Egyébként is a túl sok aggodalmaskodástól ráncos lesz a csinos pofid -kacsintott az idősebbre.
- Héj, vigyázz a szádra! -emelte fel a hangját Jimin.
- Ahogy te is Jimin! Suga neked is a hyungod! -szidta le Seokjin, majd átnyújtotta a dobozt szobatársának.
  A negyedik sör után Seongki kellőképpen bátornak érezte magát ahhoz, hogy elkezdjen kommunikálni a körülötte lévőkkel.
- Héj, Namjoon! Te mit iszol? -úgy nézte az üveget, mint akit elvarázsoltak.
- Sojut -felelte a raszta.- Megkóstolod?
- Ja -nyúlt az üveg felé, de egy kéz eltérítette az övét.- Mi a…?
- Szerintem eleget ittál már, nem akarom, hogy baj legyen! Majd legközelebb kevesebb sör és akkor ihatsz sojut is.
- Naaaaaa -húzta a száját vigyorra a fiatalabb.- Szeretnééém kipróbálniii. Légyszi Anyuuu -nyávogott, mint egy kisgyerek.
- Jin-hyung szerintem egy kortytól nem lesz semmi baja -szállt be a meggyőzésbe Hoseok is.
- Szerintem is had igyon! -mondta Jimin is.
- Látood mindenki velem ért eggyett -kezdett kissé összefolyni a beszéde, de ez egy cseppet sem zavarta.
- Namjoon? -nézett az említettre Seokjin segítségkérőn.
- Nem látom akadályát, hogy megkóstolja -vonta meg a vállát.- Annyira nem tűnik részegnek és egyébként is, jobb az elején kideríteni a korlátait. Mellesleg csak egyetlenegy kortyról van szó. Nem hiszem, hogy bármi baja lenne belőle.
- Na jó, de tényleg csak egy korty! -fenyegette meg mutatóujjával a fiatalabbat, mire az felröhögött.
  Elvette az üveget, ugyanakkor eszébe sem jutott, hogy tényleg csak egy kortyot igyon. Ahogy szájához emelte az üveget, olyan gyorsan kezdte kortyolni a benne lévő italt, amennyire csak tudta, nem is érdekelte, hogy milyen az íze, vagy, hogy tulajdonképpen mit is iszik, csak nyelte és nyelte addig, amig körülbelül az ötödik korty után eltűnt az üveg.
  Mikor kinyitotta az ivás alatt csukva tartott szemeit, egy nagyon mérges Seokjinnel találta szemben magát. Körbenézett és a többiek arcán elfojtott nevetést látva, hirtelen hangos röhögésben tört ki. Ettől persze Seokjin csak még jobban felhúzta magát, amitől a fiú még inkább nevetett és a többiek is egyre nehezebben tudták magukban tartani vidámságukat. Taehyung már a földön fetrengett szájára tapasztott kézzel, Jimin pedig saját ujjába harapott, hogy vissza tudja tartani a kitörni készülő röhögést.
- Jin -tette kezét az említett vállára Namjoon.- Nyugodj meg, látod, nem lett baja. Inkább örülj, hogy jókedve van és nem zárkózott be, ahogy vártuk.
- De Nam, te ezt nem érted! -nyafogott az idősebb.- Megígérte, hogy csak egy…
- Nem is mondott semmit és ezt te is jól tudod -nevetett fel halkan.- Csak megint az a gond, hogy nem úgy van, ahogy te mondtad. Tudod, hogy mindig ezt csinálod, amikor iszol. Úgy viselkedsz, mintha te lennél az anyjuk, ahelyett, hogy elengednéd magad és szórakoznál velük.
- Te nem is aggódsz értük? Mi van, ha történik velük valami?
- Az istenért Seokjin! 17 éves vagy viselkedj már úgy, mint egy tinédzser ne pedig úgy, mint egy háromgyerekes anyuka!
- Nem is vagyok olyan! -fonta össze maga előtt karjait duzzogva.
- De igen -nevetett Namjoon.
- Jó, néha -mosolyodott el végre az idősebb is.- De kikérem magamnak, hogy most már négy.
- Felőlem -vonta meg a vállát Nam.- De én a negyediket nem vállalom -mondta, majd jól meghúzta az időközben visszaszerzett italát.
  Az idilli pillanatnak Jimin ordítása vetett véget.
- Tae behányt! -ordította kacagva, majd hanyatt vágta magát.
  Több se kellett Seokjinnek, azonnal rohant a Jimin által mutatott irányba, hogy megkeresse, hiába mondták, hogy Hoseok vigyáz rá. Alig pár perc múlva megjelent, Hoseokkal kétoldalról támogatva az alig élő Taehyungot, pár méterenként megállva, hogy barátjuk kiadhassa magából a még szervezetében rekedt alkoholt.
- Na, azt hiszem most jött el az ideje annak, hogy meginduljunk -mondta a csapat anyukája, mikor nagy nehezen odaértek a többiekhez.
- Neeee máár -mondta egyszerre Jimin és Suga, majd egymásra nézve kitört belőlük a röhögés.
- Szerintem is srácok, elég volt mára ennyi -állt fel Namjoon a padról.
  Erre már a másik két fiú is felkászálódott a földről és mivel ők számítottak a józanabb részlegnek, leszámítva persze a Taehyungot tartókat, ők segítettek Namjoonnak összeszedni a dobozokat és egyéb szemetet, amit maguk köré termeltek az este folyamán. Mikor ez is megvolt elindultak vissza az épületbe.

-Mi lesz Taehyunggal? -kérdezte a fiú immár saját ágyán ülve.
- Semmi -mosolyodott el Seokjin. „Mintha aggódna”- gondolta, mire egy nagyot dobbant a szíve.- Alszik egy nagyot, aztán reggel még szenvedni fog egy kicsit, de rendben lesz, ne aggódj.
- Aggódik érte a halál -fonta össze maga előtt duzzogva karjait a fiatalabb.
- Aranyos vagy, amikor így viselkedsz -nevetett fel Seokjin.
- Te pedig tudhatnád, hogy nem szeretem, amikor ilyeneket mondasz -nézett rá, ha lehetséges, még durcásabban.
- Most mit vagy úgy oda? Holnap úgyse fogsz emlékezni semmire -erre a kijelentésre a fiú arckifejezése teljesen megváltozott. A gyerekes, durcás arc hirtelen elkomorodott, s fiú maga elé meredve kezdte el fixírozni a padlót.
- Most meg mi baj? -komolyodott meg Seokjin is. Természetesen nem kapott választ, így jobb ötlete nem lévén átült Seongki ágyára, egész közel a másikhoz, aki most valamilyen különös indoknál fogva nem húzódott rögtön arrébb.
- Seokjin -törte meg hirtelen a csendet a fiatalabb, még mindig a padlót bámulva.
- Igen?
- Mi van, ha holnap minden ugyanolyan lesz, mint azelőtt? Mi van, ha minden visszatér az eddigi állapotba? Mi van, ha ugyanolyan leszek, mint amilyen voltam? Amilyen valójában nem is vagyok?
- Nem igazán értem, hogy mire akarsz kilyukadni -nem hazudott, tényleg teljesen tanácstalan volt. A fiú azelőtt még soha nem viselkedett így. Seokjin nem tudta eldönteni, hogy most csak az alkohol beszél a fiúból, vagy csak épp annyit ivott, hogy végre őszintén beszéljen magáról.
- Amikor ittam… minél többet ittam, annál kevésbé éreztem magam kellemetlenül. Amikor Taehyung másodjára megölelt, már nem is éreztem azt, hogy minél távolabbra kell kerülnöm tőle, sőt, egészen furcsa, de majdhogynem jólesett a közelsége. Én végre… végre normálisnak éreztem magam, végre olyan volt, mintha minden a helyére került volna és nem zavart semmi és nem féltem és…és most… most…
- Most attól félsz, hogy ha kijózanodsz, visszakerülsz az este előtti állapotba és megint bezárkózol? -a fiú nem válaszolt, csak egy aprót bólintott. Seokjin nem tudta, meddig mehet el, de azért próba szerencse alapon óvatosan átkarolta szobatársa vállát és finoman odahúzta magához. Meglepetten tapasztalta, hogy a fiú egyáltalán nem állt ellen, sőt, fejét az idősebb vállára hajtva folytatta.
- Nem csak ez, hanem…azt hiszem, hogy kedvellek. És nem csak téged, hanem a többieket is. Amilyen hülyék és idegesítőek tudnak lenni, legalább annyira aranyosak és… és azonnal befogadtak ,pedig nem is ismertek és én meg tök bunkó voltam… és… én csak egy szerencsétlen nyomorék vagyok, egy kibaszott selejt, akit a saját szülei sem szeretnek és még azt sem tudom, hogy hogyan viselkedjek amikor emberek között vagyok basszameg, egy korombelivel nem tudok beszélgetni, nemhogy barátokat szerezzek! Seokjin én annyira nem akarok egyedül lenni én…én…
  De már nem tudta befejezni mondandóját. Seokjin öntudatlanul cselekedett, a teste magától mozdult, ahogy szembe fordult a fiúval és száját a fiatalabb ajkaira tapasztotta. Mikor tudatosult benne, hogy mit is csinál, egy pillanatra lefagyott, de eleget ivott ahhoz, hogy ne tudjon parancsolni magának. Nem tudott, de nem is akart. Csak nézte a fiú riadt tekintetét, majd lehunyva szemeit, karjait szorosabbra fonta a másik teste körül. De szemei kipattantak, ahogy megérezte a fiú karjait, ahogy azok bátortalanul a dereka köré fonódtak. Ismételten farkasszemet nézett a kisebbel, de most már, mintha ijedtséggel vegyes kíváncsiságot látott volna a fekete szemekben. Meg persze a részegség okozta fátyolos tekintetet, de ez most a legkevésbé sem érdekelte. Tudta, hogy amit csinál az nem éppen a legtisztességesebb, de már nem tudott leállni. Gondolatmenetéből egy nyelv szakította ki, amely végignyalt az alsóajkán, jelezve, hogy szeretne beljebb kerülni. Aprót mosolyogva hunyta le ismét szemeit, ajkait pedig szétnyitotta, beengedve a követelőző nyelvet. Csókjuk egyre mélyült, s egyre szenvedélyesebb lett, mígnem levegőhiány miatt el kellett szakadniuk egymástól.
  Fél másodperc szünet után a fejek megint közeledni kezdtek egymáshoz, az ajkak ismét összeértek, a nyelvek összefonódtak, a két test szinte eggyé vált. De Jinnek ez már nem volt elég. Lassan döntötte hátra társát az ágyon, közben mindkettőjük pólójától megszabadult. Hirtelen elszakadt a fiú szájáról és áttért annak nyakára, amivel sikerült egy hangos nyögést kicsalnia az alatta fekvőből.

  A fiú agya teljesen elködösült az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, nem is igazán érzékelte a külvilágot. Mintha megszűnt volna körülötte minden, egyedül volt, a meleg, puha sötétségben. Majd hirtelen arra eszmélt fel, hogy valaki a nadrágjával babrál. Próbált a fölé magasodó alakra fókuszálni, de valószínűleg a soju most kezdett feloldódni a vérében, látása ugyanis sehogy sem akart kitisztulni. Próbálta ellökni, de kezei erőtlenül hevertek a teste mellett. Kiáltani akart, de csak halk suttogásra futotta az erejéből.
- Neh… ezht neh… -de a kezek egy pillanatra sem álltak le.
- Most jön a legjobb, hidd el, élvezni fogod -hallott meg egy ismerős hangot, de sehogyan sem tudta egyetlen archoz sem hozzákapcsolni. Hirtelen lekerült róla a nadrág is.
  Tudta, hogy nem tehet semmit. Valahogy majd túléli. Legalábbis ebben reménykedett. Az egyetlen, amit tehet, hogy szemeit szorosan összezárja és reménykedik, hogy minél hamarabb vége lesz.

  Reggel az első dolog, amire felfigyelt, az a fájdalom volt. A feje, mintha szét akarna robbanni, a szája soha nem volt még ennyire száraz és mindennek a tetejébe még hányingere is volt. Még épp időben indult meg, ugyanis alighogy beszédelgett a mosdóba, gyomra összeszorult és kiadta magából minden tartalmát.
  Úgy tíz-tizenöt perc szenvedés után úgy érezte, teljesen kiürült a szervezete, de mivel a feje majd szétszakadt jobbnak látta visszadőlni még egy kicsit. Azonban amint visszaért a szobába, az első gondolata az volt, hogy itt valami nem stimmel. Majd megpillantotta az alvó Seokjint, akinek mindössze egy vékony lepedő takarta teljesen meztelen testét. Aztán még valami feltűnt a fiúnak. Seokjin nem a saját ágyában feküdt. Hanem az övében. De miért? Mit keres a szobatársa az ő ágyában, ráadásul ruha nélkül? És akkor hirtelen bevillant egy emlék. A fiú azt hitte, csak az alkoholmámor okozta furcsa álom volt, de amint megpillantotta a ruhákat szanaszét a padlón, egyre kevésbé volt biztos abban, hogy csak az ő fejében jelentek meg a képek. A cérna ott szakadt el, amikor a végignézett magán és egyre erősödő rettegése bebizonyosodott.
  A fiú anyaszült meztelenül állt az ajtóban….